2012. január 9., hétfő

"Pan bucato e cacio serra to"




Az alábbiakban egy eredeti toszkán kenyérreceptet osztok meg veletek. A filone-t a toszkán szegény ember kenyerének is nevezik. Két dologban tértem el az eredeti recepttől, tettem bele sót is, mert anélkül számomra elképzelhetetlen, valamint öregtésztát használtam Biga (ez egy kovász, amit napokig kell etetni) helyett.
Most egyértelműen ez a kedvenc kenyerem, mert kívül finom ropogós, belül pedig puha. A napokban sütöttem először és mivel még azelőtt elfogyott, mielőtt kihűlt volna, addig nem feküdtem le, amíg egy újabb adagot  be nem gyúrtam másnapra. Figyelem!!! Frissen a legjobb és tilos késsel vágni, kézzel kell tépni és pancettát vagy jófajta érlelt sonkát enni hozzá, mint ahogy azt az olaszok is teszik.

Filone

Hozzávalók 3 db-hoz:
150 g öregtészta
430 g kenyérliszt
300 ml víz
1 cs szárított élesztő (7 g)
2 kiskanál só
1 kiskanál cukor

A hozzávalókat a kenyérsütő üstjébe öntjük (vagy kézzel összegyúrjuk) és közepes keménységű tésztát dagasztunk belőle. Áttesszük egy műanyag edénybe, lefedjük folpackkal és 24 órára a hűtőbe helyezzük. Másnap kivesszük és a tésztát három részre osztjuk. Két módon formázhatjuk meg: rudat formázunk belőle, mintha gyurmából gilisztát készítenénk:), vagy ovális alakúra nyújtjuk és a hosszabbik részénél feltekerjük úgy, hogy minden tekerésnél lenyomkodjuk a széleket. Lisztezett abroszra helyezzük és megforgatjuk a lisztben a rudakat, majd egy óra alatt duplájára kelesztjük. Félidőben a sütőt 220 C-ra melegítjük. Amikor megkelt a tészta, a tetejét bevágjuk 3-4 helyen és óvatosan egy nagyméretű sütőzacskóba helyezzük. Egy zacskóban két kenyér fér el. Megspricceljük vízzel a tésztát és lezárjuk a zacskó végét. Betoljuk a sütőbe, a sütő hőfokát 200 C-ra állítjuk és kb 25-30 perc alatt készre sütjük. Ha kisült azonnal levesszük róla a sütőzacskót és hagyjuk kihűlni. Mi nem tudtuk megvárni:).

3 megjegyzés:

  1. Szia, nagyon jól néz ki ez a kenyér. :) Az oregteszta már be van készítve...a kérdésem az lenne, hogy a szárított elesztot lehet helyettesíteni friss elesztovel? Ha igen, mennyivel?

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Lehet persze, 25 g frissnek felel meg ez a mennyiség.

    VálaszTörlés