Könnyed elegancia


Hétvégén a kis családom cirkuszba ment, én pedig addig nyugodtan pepecselhettem a konyhában. Valami könnyű kis desszerttel szerettem volna meglepni a csavargókat és mivel ugye vasárnap nincs nyitva semmi, ezért olyan alapanyagokat kellett használnom, amelyek itthon is megtalálhatók. Így esett a választásom egy citromos krémre, amit levendulás babapiskótával tálaltam. Igazán elegáns lett, pedig sokat nem kellett vele dolgozni. A krém szó szerint maximum 5 perc alatt elkészül és maximálisan a nyár ízeit idézi.


Lime posset levendulás babapiskótával

Hozzávalók (4 közepes adagoz,vagy 6 kicsihez):
a krémhez:
4 dl tejszín
65 g porcukor
2 lime
a babapiskótához:
90 g  liszt
csipet só
100 g vaj
60 g porcukor
2 tojás
vaníliakivonat
1 kávéskanál szárított levendulavirág


Először a posset-t készítjük el. A tejszínt kis lábosba öntjük, belereszeljük az egy lime héját és a cukorral elkeverjük. Föltesszük főni és amikor már forr, onnantól még 3 percig folyamatos keverés mellett főzzük. Lehúzzuk a tűzről és beleöntjük az egyik lime levét. Ekkor már elkezd sűrűsödni. Megkóstoljuk és ha szükséges, akkor még teszünk bele lime levet. Én még egy felet belecsavartam. Kis poharakba adagoljuk és folpackkal letakarva a hűtőbe tesszük 2 órára. 
Ezután megsütjük a babapiskótákat. A lisztet a sóval és a levendulavirággal összekeverjük. A vajat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk egyenként a tojásokat. Teszünk bele vaníliát és belekeverjük a lisztet. Amikor már egynemű, egy nyomózsákba töltjük és kis rudakat nyomunk a sütőpapíros tepsire, úgy hogy a két végére kicsit többet nyomunk.  Sütés közben kilapul, tehát hagyjunk közte helyet. 180 C-os előmelegített sütőbe toljuk és néhány perc alatt aranybarnára sütjük. Én nem mertem elhagyni a konyhát, mert tuti megégettem volna:). Hagyjuk egy kicsit a tepsin hűlni, mert még nagyon puha forrón és eltörhet. Rácson hagyjuk teljesen kihűlni és a lime posset-hoz kínáljuk.










Megjegyzések

Népszerű bejegyzések