2015. szeptember 25., péntek

Füstölt és pácolt


A napokban gyönyörű füstölt pisztrángba futottam a Lidl-ben (ez itt nem a reklám helye :)) és mivel az ára is egészen elfogadható volt, azonnal két csomaggal vettem belőle. Akkor még nem tudtam mi lesz a sorsa újdonsült kopoltyús barátaimnak, de amikor a barátnőmék bejelentkeztek egyik estére, tudtam, hogy ők biztosan díjazni fogják az ebből készült gyakorlatilag bármit. Pillanatok alatt elkészültem a vacsorával, mert szó szerint 5 perc alatt össze lehet dobni az alábbi kis borkorcsolyát, így még jutott időm egy kis édesség elkészítésére is (erről majd legközelebb).
A rilette-hez bevetettem a pácolt cukkinimet is, amit mindenképpen próbáljatok ki, mert isteni ízt kölcsönöz a végeredménynek!


Füstölt pisztrángos rilette

Hozzávalók 4 személyre:
250 g füstölt pisztráng
3 evőkanál aprított pácolt cukkini vagy savanyú uborka
1,5 evőkanál apróra vágott snidling
1 evőkanál reszelt torma
220 g krémsajt
kevés citromlé
só, bors ízlés szerint
pár csepp olívaolaj

A hal kivételével keverjünk össze mindent egy tálban, majd tépkedjük bele a halat, közben vegyük ki a szálkákat ha van benne. Ne törjük össze nagyon, maradjanak benne nagyobb haldarabok. Óvatosan keverjük össze és töltsük poharakba, vagy egy tálba. A tetejét díszítsük snidlinggel és pácolt cukkinivel. Pirítóssal a legfinomabb.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése