Szaloncukorgyár


Mint minden évben, így az idén is én készítem karácsonyra a szaloncukrokat. Már évek óta nem vásárolok boltban szaloncukrot, mert egyrészről az ott kapható verziók egyike – másika (tisztelet a kivételnek) minőségében hagy némi kívánnivalót maga után, másrészről már a család is hozzászokott az egyedi ízesítésű, minőségi alapanyagokból készült hazaihoz. Az ismerősök ilyenkor persze csak hüledeznek, hogy nekem mi mindenre van időm. Pedig higgyétek el, mint gyakorló anya én is mindig időhiányban szenvedek, ezért több napra időzítem a szaloncukor készítést, az alábbiak szerint: az első este összegyúrom az alapanyagokat, ez kb. 5-10 perc, a következő este Lucával együtt megformázzuk a szaloncukrokat, majd a harmadik este csokiba mártjuk és utána becsomagoljuk őket. Közben persze néha megkóstoljuk, amúgy tesztelésképpen, hogy biztosan jó lesz-e így :). Amennyiben van gyerek a családban, mindenképpen fogjátok be őket is, mert nagyon élvezik, hogy részesei lehetnek a karácsonyi finomságok készítésének. 
Az idei karácsonyra, az alábbi ízesítésű szaloncukrok készültek. 

Áfonyás marcipános (20 dkg marcipán, 10 dkg aszalt áfonya aprítva, ezt összegyúrtam és megformáztam)
Vegyes aszalt gyümölcsös mogyoróval ( 1-1 marék különböző aszalt gyümölcs és egy marék sótlan földimogyoró összedarálva)
Diós sárgabarackos (2 marék aszalt sárgabarack és egy marék pirított dió összedarálva)
Kókuszos (ennek a receptjét alább olvashatjátok)


Kókuszos szaloncukor

Hozzávalók:
250 ml tejszín
15 dkg kókuszreszelék
60 g cukor
10 dkg fehér csokoládé
20 dkg étcsokoládé

A tejszínt felmelegítem és hozzáadom a cukrot és a kókuszreszeléket. Alacsony lángon addig főzöm, mag besűrűsödik. A fehér csokit megolvasztom és a kókuszkrémhez keverem. Hűtőbe teszem, hogy visszahűljön. Ha kihűlt is megformázom, majd újra hűlni hagyom. 
Az étcsokit megolvasztjuk, egy kis olajat öntünk bele és megmártjuk a szaloncukrokat. Ha visszakeményedett a csoki, már csomagolhatjuk is.



Megjegyzések

  1. Meddig áll el egy ilyen szaloncukor?

    VálaszTörlés
  2. Kedves Dorka!
    A kókuszost nem tudom, de hideg helyen szerintem 2-3 hétig bírja a tejszín miatt. A többi nagyon sokáig,hiszen nincs benne romlandó.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések