Felhőtorta


Korábban már készítettem pont ugyanilyen sajttortát, de mire lefotóztam volna eltűnt az egész a tálról. Ez tehát egy nagyon könnyű, szinte légies torta, ami nagy népszerűségnek örvend mind a családban, mind úgy általában világszerte. A titok minden bizonnyal abban rejlik, hogy kevés hozzávalóból áll, könnyű elkészíteni (bár azért láttam a neten elrettentő példákat bemutató képeket is) és olyan mintha egyenesen a felhőkbe harapna az ember. A japán sajttortának egyébként több változata létezik, én most a legegyszerűbbet hoztam nektek, hogy rögtön meglegyen a sikerélménye mindenkinek, szerelem lesz első kóstolásra, higgyétek el. Ja és még valami: nagy adag bogyós gyümölccsel tálalva az igazi!


Japán sajttorta

Hozzávalók:
24 dkg krémsajt (én a LIDL-ben vettem natúr krémsajtot)
24 dkg fehér csokoládé
6 tojás
ízlés szerint citromhéj, vanília

Melegítsük elő a sütőt 180 C-ra. A tojásokat válasszuk ketté. A csokoládét vízgőz fölött olvasszuk meg, majd keverjük bele a krémsajtot és végül a tojások sárgáját. A tojások fehérjét egy csipet sóval verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk bele a csokis masszába. Egy 19 cm átmérőjű tortaformát béleljünk ki sütőpapírral és öntsük bele a krémet, majd ütögessük az asztalhoz, hogy a levegőbuborékok távozzanak.  
Tegyük a formát egy magas falú tepsibe és öntsük fel forró vízzel 2 cm magasságig. Ha levehető aljú a formánk, akkor bugyoláljuk be jó vastagon alufóliával, nehogy a víz eláztassa.
Süssük 180 C-os 15 percig, majd 160 C-on 35 percig. Akkor jó ha kicsit még remeg a közepe. Sütés közben ne nyitogassuk a sütő ajtaját, nehogy összeessen a tortánk. 
Ha megsült vegyük ki a sütőből és hagyjuk teljesen kihűlni. Ne kövessétek el azt a hibát, mint én, hogy még langyosan megpróbáljátok a formából fejjel lefelé kiborítani, mert szétesik az egész. Langyos málnaöntettel a legfinomabb!


Megjegyzések

  1. Én csak most találtam rá erre a csodás oldalra bele néztem azonnal megtetszett az egyszerűsége az ízvilága a jól leírt receptek és mégis van itt valami ami miatt az elsők közé sorolnám ezt az oldalt...köszönöm lélekkonyha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Feldobtad a napomat! Nagyon köszönöm a kedves szavakat!!!!!!!!!!!

      Törlés
  2. Szia!Csodás az oldalad,tényleg szuper,imádom.Öröm olvasni!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések