Csak egyszerűen


Régóta szemeztem már egy kuglóf recepttel, amit igazából eddig csak azért nem készítettem el, mert roppant egyszerűnek tűnt, én pedig sokszor már a kihívásokat keresem. A hétvégén viszont nem volt sok időm sütivel bíbelődni, így gondoltam most épp kapóra jön ez az egyszerű, de látványában nagyszerű-recept, ami reggeli finomságnak tökéletesen beillik majd. 
Mivel csoki mázzal borított édességről van szó, ezért először meg kellett várni, hogy teljesen kihűljön, hogy ezután bevonhassam csokival… Bizony ez volt a legnehezebb feladat (márminta várakozás), hiszen a család azonnal megrohamozta és akár csokimáz nélkül is el tudta volna tüntetni a nagy részét...



Csíkos kuglóf csokimázzal

Hozzávalók:
280 g finomliszt
1 teáskanál sütőpor
csipet só
180 g barna cukor
30 g kakaópor
4 evőkanál víz
230 g olvasztott vaj
vaníliakivonat
3 nagy tojás
1 dl tej
1 citrom héja
a mázhoz:
30 g étcsokoládé
0,6 dl tejszín

A lisztet, a sütőport és a sót egy tálba szitáljuk majd félre tesszük. Egy másik tálban a 40 g cukrot, kakaóport és a vizet összekeverjük és ezt is félretesszük. 
Az olvasztott vajat és a cukrot egy keverőtálba öntjük és közepes fordulatszámon addig keverjük, amíg a cukor el nem olvad. Ezután a vaníliát, a citromhéját és a tojásokat  egyenként hozzákeverjük. Palacsintatészta állagú keveréket kapunk, de ne ijedjünk meg, ez így lesz jó. 
A habverőt hagyjuk bekapcsolva és alacsony fordulatszámon három adagban a tejjel felváltva hozzáadjuk a lisztes keveréket. A tésztát ketté osztjuk és az egyik feléhez hozzáadjuk a kakaós masszát. 
A kuglófformát kivajazzuk és kilisztezzük. A tésztát kanalaként rakjuk majd a formába. Először a forma egyik részébe teszünk két kanál tésztát, majd ennek a tetejére a másik két kanálnyi tésztát. Így folytatjuk, amíg a tészta el nem fogy. Közben a formát nem forgatjuk, nem mozgatjuk, majd szépen magától eloszlik benne a tészta és így maradnak meg benne a csíkok. 
175 C-os előmelegített sütőben 35-40 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy a közepe is átsült-e rendesen. Amikor megsült félretesszük hűlni.
A mázat összeolvasztjuk és a kihűlt kuglóf tetejére öntjük.  




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések