2015. január 28., szerda

Vissza Dél-Olaszországba - Puglia&Salento



Ezeken a havas, ködös, hideg téli napokon igazán jó érzés visszaidézni egy szeptemberi dél-olaszországi kiruccanást, amiről eddig még nem írtam.
Tavaly ősszel, egy nagyon kedvező Wizzair akciós repjegy lehetőséget kihasználva, ismételten beneveztünk egy dél-olaszországi miniszabira. Mivel az előző ottlétünk során már bejártuk Barit és környékét, ezért most kicsit délebbre, Salento tartomány felé vettük az irányt. Autót nem akartunk bérelni, így a Bariba való megérkezés után vonattal folytattuk utunkat Brindisibe és itt rendeztük be a főhadiszállást. Apartmant béreltünk az óváros egyik szűk kis utcácskájában, ahol éjjel-nappal fül és szemtanúi lehettünk az ott élők mindennapjainak és a valódi délolasz temperamentumnak. A tulaj, Fabrizio nagyon kedves és segítőkész volt, és a maga olasz-angol-activity nyelvezetével :) tulajdonképpen mindent elmesélt nekünk a városról, elmondta milyen látnivalókat érdemes megnézni, sőt még éttermet is ajánlott.
Ezúttal nem terveztünk nagyon nagy túrákat, inkább pihenni szerettünk volna, de azért a város főbb nevezetességeit természetesen felkerestük. Az estéket a Fabrizio által ajánlott kis tengerparti étteremben töltöttük el Luigi-nál, ahol kizárólag a helyiek vacsoráztak. Az első este még nem tudtuk mekkora adagokra és milyen kajára számíthatunk, ezért csak előételt és tésztát rendeltünk és mint utóbb kiderült, ezt nagyon helyesen tettük, mert szinte a már 7 különböző tengeri finomságot felvonultató előételtől  tele lettünk és még csak ezután következett a tészta. Nálunk alapszabály, hogy ilyenkor kihasználva annak lehetőségét, hogy tengerparton vagyunk, kizárólag halakat és tengeri herkentyűket rendelünk. Összegezve a fentieket tehát nagyon jó választás volt ez az étterem, ha esetleg arra járnátok semmiképp se hagyjátok ki! (http://www.luigiilcapitano.it/)
Természetesen nem csak a kajálásról szólt ám a miniszabi, hanem egy kis városlátogatásról és tengerparti fürdőzésről is. 
Esti sétáink helyszíne

Kikötő

Már a bejárat is hívogató

Basilica di San Giovanni Battista


Olasz hit mindenhol

Esti fényben

Az utcánk éjjel
Sétálóutca nappal


A második napon Leccébe utaztunk. Itt főleg az óvárosi rész felfedezése volt a célunk. A nap nem indult valami fényesen, ugyanis elkezdett szemerkélni az eső, de ez sem szegte kedvünket, mert ez a gyönyörű óváros épületeinek még sajátságosabb hangulatot kölcsönzött. Bár itt már kicsit több volt a turista, mint Brindisiben, de még így is jóval kevesebb, mint mondjuk egy híresebb olasz városban, Rómáról nem is beszélve. 
Csodálatosak voltak tehát az épületek, a templomok és a délben elfogyasztott pizza is, amire elég sokat kellett várni, mert mint kiderült valami bajnok pizzasütő műhelyébe tévedtünk, így mindenki itt akart enni. 
Lassan az eső is elállt, így a város megmutatta barátságosabb arcát is. A nap végén  visszatértünk a nyugis kis városkánkba Brindisibe, pihentünk egy kicsit és elindultunk az esti sétánkra és vacsoránkra természetesen Luigihoz.
Kicsit szomorkás, de gyönyörű

Katedrális




Utcakép



A harmadik napot kizárólag pihenéssel terveztük eltölteni, ezért a csizma sarkának túloldalára, a Jón tenger felé vettük az irányt. Azaz csak vettük volna, mert kiderült ez a küldetés annyira nem is egyszerű, mint gondoltuk. Brindisitől Torre Lapillo egy órácskára van, viszont közvetlen járat ősszel már nincs, csakis nyáron lehet oda naponta egyszer átjutni busszal. Mi azonban mindenképpen látni akartuk ezt a festői tengerpartot, ezért Fabrizióval kezdtünk brainstormingba. Ő hozta magát és olaszosan vágta át a gordiuszi csomót: megkérte az egyik barátját vigyen el minket, majd délután jöjjön értünk. El sem akartuk hinni, hogy ez tényleg ennyire könnyen ment. Az árban megegyeztünk és már indultunk is, ami pedig még hihetetlenebb a megbeszélt időpontban jött is értünk, pedig azért volt bennünk egy kis félsz, hogy ő is olaszosan kezeli majd az idő fogalmát.
Torre Lapillo egyébként egy kis gyöngyszem a Jón tenger partján. Kizárólag olaszok járnak ide és nyáron állítólag iszonyatos a tömeg. De így szeptember táján már lényegesen kevesebben voltak. A tenger csodálatos már-már zöldes színű, a part arany homokos, és a víz hőmérséklete pedig még szeptemberben is közelítette a 25 fokot. Egy csodálatos napot töltöttünk tehát itt, fürödtünk, pihentünk, fagyiztunk, kávéztunk, maximálisan átadtuk magunkat a dolce vita életérzésnek.










Az utolsó nap délelőttjén búcsút intettünk a bájos kis Brindisinek és visszatértünk Bariba, ahol volt egy szinte teljes napunk, mert csak este indult a gépünk. Mivel az előző évben már megnéztünk és körbejártunk itt szinte mindent, ezért csak egy könnyed sétát és egy jó ebédet terveztünk. Először az óvárosba indultunk, mert van ott egy csodaszép kis üzlet, ahol szebbnél szebb kézzel készített és festett kerámiákat árulnak. Az előző vizit során vettünk már itt egy tradicionális olasz tésztás tálat és mellé szerettem volna mindenképpen még valami kis konyhai csecsebecsét. A szűk utcákban, mint egy labirintusban keringtünk mire végre rátaláltunk az eldugott kis boltra. Imádom ezeket a szűk utcákat, órákat el tudok itt nézelődni. Hétvége volt és mivel valamilyen ünnepre is készültek (ezt azóta nem sikerült kideríteni pontosan mi is volt az) az utcákat is feldíszítették ebből az alkalomból. Mindemellett szinte minden lakásban nagytakarítás volt (valószínűleg szintén az ünnep apropóján), így az egész környéket a frissen mosott ruha illata lengte be. Csodálatos volt. A kerámiaboltban nagyon nehéz volt választani a sok szépség közül, végül egy hagymatartóra esett a választásom, ami azóta is konyhám egyik ékessége és mindig ez a néhány nap jut róla eszembe.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése