Deep Purple


Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sokan nem szeretitek a céklát, mert az emberek nagy része sajnos az ecetes verzióval azonosítja, ha meghallja ennek a zöldségnek akár az említését is. Pedig higgyétek el, hogy el kell engedni ezeket az előítéleteket, hiszen annyi minden készíthető belőle még, aminek íze köszönőviszonyban sincs az ecetes cékláéval. Én korábban sütöttem már belőle brownie-t, de készíthető belőle saláta, rizottó, chutney, mártogatós vagy akár levest is.

A jótékony hatásáról is érdemes néhány szót megjegyezni a teljesség igénye nélkül. Gazdag például A, B1, B2 vitaminban, mangánban, nátriumban, káliumban, magnéziumban, esszenciális aminosavakban, vasban, rézben, foszforban, C-vitaminban. Az egyik legjobb eszköz a szívbetegségek, születési rendellenességek és daganatos betegségek megelőzésében, illetve gátolja a daganatos sejtek szaporodását. Vörös színét egyébként a betacián adja, ami nagyon hatékony rákellenes szer. A koleszterin szintre, így az érrendszer állapotára is kedvezően hat, gyulladásoktól is védi szervezetet. A cékla ezen felül kiváló vérképző, és jól szabályozza a máj anyagcsere folyamatait, de segít a vörösvérsejtek regenerálásában és szaporodásában, ezért bizonyos helyeken kiegészítő gyógymódként ajánlják vérszegénység esetén.

A kis tudományos kitérő után pedig jöjjön a lényeg: Én a hétvégén egy levest főztem belőle, ami mindenki nagy kedvence lett (még az előítéleteseké is). Szóval könyörögve kérlek benneteket, próbáljátok ki akkor is, ha alapesetben nem szeretitek, hiszen mindenki megérdemel még egy esélyt (a cékla is):).


Céklaleves

Hozzávalók:
4 közepes fej cékla
1/3 szál póréhagyma
1 szem burgonya
1 nagyobb petrezselyemgyökér
1 csomag kapor
1 liter alaplé
olívaolaj
só,bors
1 nagy édes alma
a tálaláshoz tejföl

A hagymát és a petrezselyemgyökeret apró kockára vágjuk és kevés olívaolajon megpároljuk. A céklát meghámozzuk és apróra vágjuk, vagy nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A hagymás alapra tesszük, 1-2 percig kevergetjük és felöntjük az alaplével, majd beledobjuk a kockára vágott burgonyát.
Puhára főzzük a zöldségeket és a végén beletesszük a kockára vágott almát, amivel még kb. 2 percig főzzük, majd leturmixoljuk a levest. Ha szükséges adunk még hozzá vizet. A legvégén a kaprot apróra vágjuk és levesbe szórjuk.
Tálaláskor minden tányérba egy kanál tejfölt teszünk. 


Megjegyzések

  1. Mostanában én is gondoltam épp a céklalevesre... :) Eddig csak egyszer készítettem, az nagyon finom lett, csak pont olyan volt a színe, mint a meggylevesnek, ezért kicsit mindig csalódás volt az első kanál :D (csak mert nem azt kaptuk, amire vártunk, amúgy tényleg jó íze volt) Így ősszel nagyon jó kis vitaminbomba a cékla :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy kis tejszínnel lehet lágyítani a színén és az ízén.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések