Ha unod a banánt...


Luca lányunk éppen azt a korszakát éli, amikor egyik napról a másikra ráun bizonyos kajákra. Amit az egyik nap még kétpofára kajál, arról a másikon már hallani sem akar és csak annyit mond NEMNEMNEM! Így történt, hogy szó szerint ráunt a banánra.
A blogban már említettem, hogy kaját nem dobunk ki ezért a gyümölcsöskosárban árválkodó, egyedül maradt banánból, valamint egyéb hozzávalókból ismét egy desszert született.

Kókuszos -banános keksz

Hozzávalók:
1 közepes érett banán
1 ek citromlé
15 dkg finom liszt
5 dkg teljes kiőrlésű liszt
10 dkg vaj
4 ek barna cukor
5 dkg kókuszreszelék
csipet só
Csokimázhoz:
5 dkg étcsokoládé
kevés vaj

A banánt villával összetörjük és hozzáadjuk a citromlevet. A lisztet a vajjal elmorzsoljuk majd beletesszük a cukrot, a kókuszreszeléket, a tojást, a sót és az összetört banánt. Összegyúrjuk a masszát és egy órára a hűtőbe tesszük pihenni.
Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral és a tésztából diónyi halmokat rakunk rá. A tetejét egy kicsit ellapítjuk és 190 C-os (légkeveréses sütőben 170 C) előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük.
A csokit a vajjal együtt gőz fölött megolvasztjuk és a kihűlt kekszekre kenjük. Kb. 35 db lesz belőle.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések