Nyári megmentő leves


Bevallom nem vagyunk nagy gyümölcsleves fanok, de a hétvége fülledt időjárása ezúttal mégis arra késztetett, hogy valami igazán frissítő levest főzzek, amiben nagy segítségemre volt az Otthon magazin gasztro rovata. A piacon már csodaszép hazai sárgadinnyék vannak, így ez sem jelenthetett akadályt, a sonkachips feltét pedig igazi ínyencséget varázsolt ebből a nem mindennapi hűs gyümölcslevesből. 


Kókusztejes sárgadinnyeleves

Hozzávalók:
1 nagy sárgadinnye
1 citrom
1 lime
2 dl kókusztej
cukor ízlés szerint
10 dkg szárított sonka
menta

A sárgadinnyéből kikaparjuk a magját és kockára vágjuk. A citrom és a lime héját belereszeljük 1 l vízbe, majd a levét és belefacsarjuk. Föltesszük főni. Amikor forr, beletesszük a kockázott dinnyét és újraforraljuk. Felöntjük a kókusztejjel és ezzel is kicsit összeforraljuk. Ízesítjük cukorral, majd botmixerrel leturmixoljuk. Jól lehűtjük.
A sonkát két sütőpapír közé tesszük és 200 C-os sütőben pár perc alatt ropogósra sütjük. Mentával és a darabokra tört sonkával tálaljuk a jéghideg levest.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések