Svédcsavar


Az igazat megvallva még mindig a keserű mandula kivonat bűvöletében élek. Éppen kapóra jött egy családi szülinap, amire ezek után nem is volt kérdés, hogy egy mandulatortával állok elő. Ketten szálltak versenybe és ezúttal a svéd mandulatorta győzött olasz vetélytársával szemben. 
A neten sokféle recept kering, én az Orsicsibe verzióját választottam, köszi neki utólag is,mert tökéletes.

Svéd mandulatorta

Hozzávalók:
25 dkg darált mandula
4 tojás
15 dkg barna cukor
1,5 dl tejszín
6 dkg cukor
20 dkg vaj
5 dkg szeletelt mandula
pár csepp keserű mandula kivonat

A tojások fehérjét a barna cukorral kemény habbá verjük, majd hozzákeverjük a darált mandulát és a mandula kivonatot. Sütőpapírral bélelt tortaformába öntjük (26 cm) és 190 C-os előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük. Amíg a torta hűl, elkészítjük a krémet.
A tojások sárgáját a cukorral kikeverjük, majd hozzáöntjük a tejszínt. Közepes lángon sűrűre főzzük, de vigyázzunk, hogy ne forrjon, mert akkor csomós lesz. Hozzákeverjük a vajat és kihűtjük a krémet.
A szeletelt mandulát száraz serpenyőn megpirítjuk és ezt is hagyjuk hűlni.
A tortát kettévágjuk és megtöltjük a krémfelével. A maradék krémmel kívül is befedjük és megszórjuk a szeletelt mandulával.
Akkor az igazi, ha egy éjszakát pihen a hűtőben, bár nagyon nehéz ezt kivárni.:)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések