Babka, a kalácsok Ferrarija


Bizony hónapok óta nem tettem ki ide receptet. Ennek több oka is van, de főleg az időhiány volt az, ami miatt kicsit hanyagoltam az utóbbi időben a blogot. Most, hogy ilyen új és faramuci helyzet állt elő a világban, több időt tudok szakítani az írásra és a sütésre is. Kis, háromfős családunk a nap 24 órájában itthon, divatosan szólva kötelező hómofiszban van, úgyhogy a főzés és a sütés újra központi szerepet kap a mindennapjaimban, hiszen gondoskodnom kell róluk. Ráadásul végre nem csak a telefonnal kattintgatok, hanem a fényképezőgépem is újra előkerül. Több időm van megkomponálni egy-egy képet, és persze nem feltétlenül a torták lesznek az előtérben. Szóval egy szó mint száz, unatkozni nem fogok és bekattanni sem, hiszen kizárólag azzal foglalatoskodom, amit igazán szeretek. 
Elsőként egy olyan receptet hoztam, amit már oly sokszor megsütöttem és rengetegszer mutattam a meg közösségi oldalaimon. Eddig  azonban mindig csak a végeredményről láthattatok képek, most viszont szakítok a hagyományokkal és a fotók mellé leírás is kerül, sőt a teljesen kezdők számára egy kis fényképes segítség az összes munkafázisról. 
Ha esetleg nincs olyan formátok, amiben meg tudnátok sütni a babkát, ne aggódjatok, tekerjétek koszorú alakúra és úgy is csodaszép kalácsotok lesz. A töltelék pedig csak iránymutatás, mert igából bármit lehet hozzá használni, akár egyszerűen Nutellát is. A cukorszirupot viszont semmiképpen se hagyjátok ki, mert attól lesz ilyen szép fénye a tésztának, max ne használjátok fel az egész adagot. Szóval hajrá, sütésre fel!


Diós-kardamomos babka

Hozzávalók:
a tésztához (Juhász Misi receptje alapján): 
270 g finomliszt
5 g só
60 g víz
1 nagy tojás
50 g cukor
1 citrom reszelt héja
vaniliakivonat
15 g élesztő
75 g puha vaj
a töltelékhez:
80 g puha vaj
50 g porcukor
50 g diópaszta, vagy finomra darált dió
30 g étcsoki lereszelve
1 kávéskanál őrölt kardamom
1 kávéskanál fahéj
a cukorsziruphoz:
50 g cukor
50 ml víz

A tésztához a lisztet a keverőgép üstjébe szitáljuk és belekeverjük a sót. Kis mélyedést alakítunk ki a közepén, és beletesszük az összes hozzávalót a vaj kivételével. Dagasztani kezdjük lassú fokozaton, majd egy fokozattal feljebb vesszük a gépet és egyneművé dolgozzuk. Ezután fokozatosan adagoljuk hozzá a vajat. Mindig csak akkor tegyük bele a következő adagot, ha már az előzőt a tésztába dolgozta a gép. Szép sima fényes tésztát kapunk, amit átteszünk egy tálba, folpackkal lefedjük és egy éjszakát a hűtőben kelesztjük. 


Másnap reggel először a tölteléket készítjük el. Mindent összekeverünk egy tálban, félretesszük.
A tésztát lisztezett deszkán 30*40 téglalapra nyújtjuk, a rövidebb oldala legyen felénk és megkenjük a töltelékkel úgy, hogy a szélein kihagyunk fél cm részt. A két szélső oldalát behatjuk és felülről lefelé elkezdjük szorosan feltekerni, mint a bejglit. Amikor a végéhez értünk, kevés vízzel megkenjük a felénk eső részt, hogy összeragadjon a tekercs. Hosszában kettévágjuk (mint a képen), a két végét összecsípjük és összefonjuk. Kivajazott formába tesszük, letakarjuk és 60-90 percig kelesztjük. 

Közben a sütőt 180 C-ra melegítjük. A megkelt tésztát kb. 30 perc alatt készre sütjük. 
Amíg sül a tészta, elkészítjük a cukorszirupot. A cukrot és a vizet összeforraljuk, majd a kisült kalácsot ezzel kenegetjük meg. Hagyjuk hűlni egy kicsit a formában majd óvatosan borítsuk ki és szeleteljük. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések