A kávé világnapjára


A címből már bizonyára mindenki számára kiderült, hogy ez a poszt miért éppen ma látott napvilágot. Ma van a kávé világnapja, ami egy kicsit valahol az én napom is, hiszen kávéőrült vagyok a szó mindenféle értelmében. Nekem tehát minden nap kávéünnep, hiszen a reggel is egy jó feketével indul és ebéd után is az első gondolatom egy jó kapucsínó és ha éppen olyanom van egy harmadikat is becsempészek a nap valamely szakába. :) A nagy ünnep alkalmából úgy gondoltam, hogy ma egy olyan finomságot készítek, amiben van egy kis kávé és mindemellett egy pohár kávé mellé is kitűnő kísérő.


Mogyorós- kávés keksz

Hozzávalók:
120 g mogyoró
140 finomliszt
3 teáskanál kávépor (vagy instant kávé szitán áttörve)
egy csipet só
170 g vaj
80 g porcukor
1 tojás
vaníliakivonat
5 dkg étcsokoládé

Az egész mogyorószemeket egy száraz serpenyőbe tesszük és megpirítjuk. Félretesszük hűlni. Amikor kihűlt, konyharuhába öntjük és ledörzsöljük róla a héját, majd késes robotgépben 2 evőkanál finomliszttel ledaráljuk. A maradék lisztet, a sót és kávéport hozzáadjuk és összekeverjük.
A vajat a porcukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojást és a vaníliakivonatot. Ezzel is elkeverjük és beleszórjuk a lisztes keveréket. Egy spatulával addig keverjük, amíg egynemű lesz és a kész masszát csillagcsöves nyomózsákba kanalazzuk. Sütőpapíros tepsiben hosszúkás formákat nyomunk a tésztából. Hagyjunk közte helyet, mert egy picit terülni fog. 180 C-os sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, amikor éppen hogy megkapta a tetejét. Hagyjuk egy kicsit hűlni a tepsin, majd szedjük rácsra. 
Amikor minden keksz kihűlt, a csokoládét olvasszuk meg, töltsük nyomózsákba vagy papírtölcsérbe és csurgassuk a kekszek tetejére a csokoládét.



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések