2014. január 22., szerda

Kismókusoknak


Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a 2014-ben is marad a zászlómon a gyorsaság és a könnyen elkészíthetőség. Így van ez tehát az alábbi desszertnél is, aminek rákfenéje abban rejlik, hogy a tésztájában nincs egyáltalán liszt,  tömény mogyoróíz az egész. Elkészíthető csak úgy vasárnap délután is, de szerintem akár szülinapi tortaként is simán megállja a helyét.
A receptet Stahl magazinból vettem, amin persze egy kicsit módosítottam.

Csokis mogyorótorta

Hozzávalók:
17 dkg őrölt törökmogyoró+ egy kevés a forma előkészítéséhez
5 dkg cukrozatlan kakaópor
1/2 tk szódabikarbóna
1/2 tk sütőpor
22 dkg vaj
20 dkg barna cukor
3 tojás
csipet só

a mázhoz:
7 dkg étcsokoládé
7 dkg mogyorókrém

a díszítéshez pirított mogyoró- vagy manduladarabok

A vajat a cukorral habosra keverjük, majd egyenként belekeverjük a tojásokat. 
A mogyorót, a kakaót, a sütőport, a szódabikarbónát és a sót összekeverjük majd a vajas krémhez keverjük. 
26 cm-es tortaformát kikenünk vajjal és megszórjuk darált mogyoróval. A masszát belekanalazzuk a formába és elsimítjuk a tetejét. 
180 C-os előmelegített sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. A formában hagyjuk kihűlni és közben elkészítjük a mázat.
A mázhoz a csokoládét és a mogyorókrémet mikróban alacsony fokozaton megolvasztjuk és hűtőben kenhető állagúra dermesztjük. Ha kihűlt, megkenjük vele a torta tetejét. 
A mogyorót vagy mandulát száraz serpenyőben megpirítjuk és a torta tetejét megszórjuk vele. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése