Túró, csoki, feketeribizli, avagy a nyári szentháromság


Amióta megcsináltam a feketeribizli lekvárt, alig vártam, hogy végre megnyithassak legalább egy üveget és felhasználhassam valamihez. (Nem, nem, egyszerűen nem bírok várni télig…) Már félig össze is állt a fejemben, hogy milyen sütiben teljesítse be küldetését, amikor a neten bolyongva rátaláltam KajaPiaZongora oldalán egy receptre. Ez lett tehát a kiindulópont, ebből készült az én alábbi tortám, amely még az én kritikus szememmel nézve is tökéletes lett, még úgyis, hogy eléggé időszűkében voltam. 



Feketribizlis ricottatorta csokimázzal

Hozzávalók:
a tésztához:
140 g liszt
2 evőkanál kakaó
100 g vaj
50 g porcukor
a töltelékhez:
250 g ricotta vagy orda (én ordával készítettem)
20 g liszt
20 g ékezési keményítő
90 g porcukor
140 g sűrű joghurt
1/2 citrom leve és héja
1 tojás
1 kávéskanál vaníliakivonat 
kb. 5 evőkanál feketeribizli lekvár
csokimáz:
100 g étcsoki
80 g tejszín

A tésztához a hozzávalókat késes robotgépbe tesszük és morzsásra dolgozzuk. Összegyúrjuk, ha nem áll össze pár csepp vízzel segítünk neki. Kinyújtjuk, 29 cm átmérőjű piteformába tesszük és 190 C-os előmelegített sütőben 10 percig elősütjük. 
Közben elkészítjük a túrótölteléket. A hozzávalókat a lekvár kivételével összekeverjük. A félig megsült tésztán elsimítjuk a lekvárt, majd ráöntjük a túrótölteléket. Visszatesszük a sütőbe és kb. 20 perc alatt készre sütjük. Ha megsült kihűtjük. 
A csokimázhoz a tejszínt felmelegítjük és beletördeljük a csokit, majd addig keverjük, amíg el nem olvad. A kihűlt tortára öntjük és ezt is hagyjuk dermedni. Tálaláskor reszelt csokoládéval díszítjük.  




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések