Another day in paradise


Mivel szerencsére jó sokáig kitart idén a nyár, így legnagyobb kedvenceim a paradicsomok még mindig nagyon finomak és édesek. Egyszerűen nem tudom megunni a paradicsomból készülő ételeket, mintha teljesen fel akarnék töltekezni az ízükből a hosszú télre. Így tehát az utóbbi hetekben szinte nem telik el úgy nap, hogy valamilyen formában ne kerüljön az asztalra, sőt ha csak úgy jövök- megyek a konyhában, is rendszeresen a számban landol egy-egy szem. A napokban bagettet sütöttem és nem volt kérdés, hogy saláta lesz mellé, méghozzá valamilyen paradicsomos. Végül ez kerekedett ki az egészből:



Olívabogyós-paradicsomos saláta

Hozzávalók:
20 dkg koktél és körteparadicsom kettévágva
20 szem olívabogyó (zöld és fekete)
1/2 fej kisebb lilahagyma felszeletelve
1 mozzarellagolyó darabokra tépve ( ha van bivalymozzarella)
az öntethez:
3 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál citromlé
1 kis csokor friss  oregano letépkedett levelei
só, bors

Az öntethez az a hozzávalókat mozsárba tesszük, és jól összezúzzuk. Sűrű zöld öntetnek kell lennie. A salátához az olívabogyókat, a paradicsomokat, a felszeletelt hagymát és a mozzarella darabokat egy tálba halmozzuk és nyakon öntjük az öntettel. Friss bagettel tálaljuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések