"Készülj a hosszú télre..."


Igaz lassan már október van, de szerencsére még mindig tombol a vénasszonyok nyara. Akarva akaratlanul az ember a piacon járva már azt tervezgeti, hogy miket és milyen formában fog eltenni télre. Mert valljuk meg, nincs is annál jobb, mikor egy hideg téli estén egy kis nyári íz kerül az asztalra. 
Az alábbi ínyencséget már tavaly ősszel is elkészítettem, de annyira rájártunk, hogy a telet már nem élte meg.

Sajttal és fokhagymával töltött cseresznyepaprika

Hozzávalók:
1 kg piros és zöld cseresznyepaprika
30 dkg feta jellegű sajt
4-5 fej fokhagyma
1-2 szál rozmaring
olaj

A paprikákat kicsumázzuk és kiszedjük belőle a magokat, hogy ne legyen méregerős. A sajtot kis kockákra vágjuk, a fokhagymát pedig megpucoljuk. A paprikákba belegyömöszöljük a sajtkockákat és a fokhagyma cikkeket. Egy nagy lapos edénybe rendezzük a megtöltött paprikákat (jó szorosan egymás mellé) és annyi olajat öntünk rá, ami éppen ellepi. Ha marad fokhagyma, azokat a paprikák közé helyezzük, majd ízlés szerint sózzuk és beletesszük a rozmaring ágakat. Alacsony lángon kb. 1,5 órán át gyöngyöztetjük, majd sterilizált üvegekbe töltjük és bebugyolálva hagyjuk kihűlni. Nem kell hűtőben tárolni, elég, ha hűvös helyre tesszük. Felbontás után azonban érdemes hűtőbe tenni megmaradt paprikákat. Pirítóssal vagy friss kenyérrel tálaljuk.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések