2012. április 18., szerda

Improvizáció kevés hozzávalóból


Hétvégén shoppingolás közben derült ki, hogy este vendégek jönnek. Na szép, én meg nem készültem semmivel és tudtam, hogy nagyon lehetőségem sem lesz sok időt a konyhában tölteni, miután hazaérek. Persze egyből elkezdett kattogni az agyam, hogy azért valami jó és egyszerű kaja mégiscsak kellene és akkor ugrott be, hogy van egy darab feta sajt a hűtőben, a fagyasztóban pedig mindig lapul egy kis spenót és leveles tészta. Ekkor már tudtam, hogy ezekből lesz valami. Gyorsan haza is szóltam  Kakaórockernek, vegye ki a tésztát a fagyasztóból, hogy mire hazaérek neki is tudjak kezdeni az alkotásnak! Ebből a kevés hozzávalóból keveredett ki tehát ez a finomság, ami  mellé igen jól csúszott a bor is…

Fetás-spenótos csigák

Hozzávalók:
1 csomag leveles tészta (500 g)
12 dkg feta vagy feta jellegű sajt
15 dkg spenót
2 kanál mascarpone
2 cikk fokhagyma
só, bors
olaj
1 tojás a lekenéshez

A feta sajtot villával összetörjük, majd hozzáadjuk a mascarponét és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Az egyik cikk fokhagymát egy kevés olajon megfuttatjuk, majd beledobjuk az apróra tépett spenótleveleket. Pár perc alatt megfonnyasztjuk, hozzáadjuk a sajtos keverékhez és belereszeljük a másik cikk fokhagymát.
A leveles tésztát téglalap alakúra nyújtjuk és rákenjük a sajtos spenótos tölteléket. Feltekerjük a tésztát és 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk. A csigákat sütőpapíros tepsikre helyezzük, a tetejüket megkenjük felvert tojással és 180 C-os előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése