Februári karácsony

 

Ha már semmiképp sem akar megérkezni a tavasz, akkor egy kis téli merengéssel folytatom... Amikor kislány voltam, anyukám minden karácsonykor barackmagot, vagy a formája alapján mandulamagot készített. Aztán heves unszolásunkra már húsvétra is nekiállt, persze csakis a mi kedvünkért. Mivel elég időigényes az elkészítése, meg a mennyiség sem kevés (a dupla adag az a minimum volt), ezért nekünk is hozzá kellett járulnunk a küldetés sikeréhez, aminek azért nem mindig örültünk. Mi nyomkodtunk egyenként a tésztát a formába és persze néha meg is kóstoltuk a nyersen, sőt már akár úgyis megettünk volna. Amikor kisült anyukám elkészítette hozzá a rumos tölteléket, mi pedig összetöltöttük a tésztákat. Még ha annyira nem is szerettük ezzel tüsténkedni, most valahogy mégis kellemes emlékeket idéz fel bennem. Anyukám legutóbbi látogatásával pedig mivel lepett meg minket? Bizony, egy nagy adag barackmaggal, nézzétek….

Barackmag

Hozzávalók:
a tésztához:
200 g liszt
75 g porcukor
1 csapott evőkanál kakaó
100 g darált dió
125 g vaj
1/2 evőkanál tejföl
a krémhez:
3 tojás
150 g porcukor
20 dkg vaj
1/2 dl rum vagy mandulakivonat
a forgatáshoz vaníliás porcukor

A tésztához összekeverjük a a lisztet, a porcukrot, a kakaót és a diót. Belekockázzuk a hideg vajt és elmorzsoljuk. Végül a tejföllel összegyúrjuk. Kis golyókat formázunk a tésztából és belenyomkodjuk a formába. 180 C-os sütőben pár perc alatt készre sütjük. Elég neki néhány perc, gyorsan megsül. Az összes tésztát kisütjük. Jó kis meló, de megéri :).
A krémhez a tojást a cukorral gőz fölött kemény habbá verjük és hagyjuk kihűlni.  A vajat habosra keverjük, hozzáadjuk a tojáshabot és a rumot, majd jól elkeverjük. Ezzel a krémmel töltjük meg a kisült tésztát. A legvégén vaníliás porcukorba forgatjuk. Hagyjuk kicsit állni, így a tészta jól megpuhul.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések