Az új őrület


A napokban olvastam egy cikket arról, hogy az Ekler fánk lesz a következő makaron, vagyis újabb őrület van a láthatáron az édességek terén. Nézegettem a képeket és a gyermekkorom jutott eszembe, amikor anyukám képviselőfánkot sütött. Mi nyakig krémesen toltuk magunkba az égetett cukormázas habos finomságot. Mindig dupla adagot készített, mivel mindig pillanatok alatt eltűntek a kamrából a kis pufi fánkok. 
Évek óta a gasztronómia szerelmese vagyok, de bevallom életemben nem sütöttem még égetett tésztát. Úgyhogy a gyerekkori emlékek és az „Ekler fánk trend” hatására hétvégén nekiláttam életem első égetett tésztájának, amit habos csokis és vaníliás krémmel készültem megtölteni. 
Szóval nekiálltam és úgy gondoltam, nekem ez nem okozhat különösebb problémát. Hát bizony okozott, ugyanis az első adag fánkok olyan laposak lettek, mint a tehénlepény. De nem olyan családból való lány vagyok én, aki feladja, így a második nekifutás előtt telefonos segítséget kértem a legautentikusabb forrástól: anyukámtól. Kiderült, hogy két lépés van, ahol nagyon mellé lehet nyúlni: Az első, ha nem keverjük el rendesen a tojást egyenként a tésztában, a második pedig, ha túl korán vesszük ki a sütőből, vagy nyitogatjuk a sütő ajtaját sütés közben. Nálam a második eset volt a hunyó: túl korán vettem ki a sütőből, ugyanis az én receptemben nem írták le, hogy a sütő hőfokát csökkenteni kell a vége felé, hogy a tészta egy kicsit száradjon. Ezt betartva a következő adag már csodásan feljött így a végeredmény tökéletes lett. Legközelebb már csak a tészta vastagságán kell majd egy kicsit finomítani, mert nagyon szélesek lettek, de ez már kizárólag csak esztétikai kérdés.

Csokis és vaníliás Ekler (éclair) fánk

Hozzávalók:
a tésztához:
1 dl tej
1 dl víz
5 tojás
20 dkg liszt
fél tk. só
fél tk. cukor
10 dkg vaj
a töltelékhez:
6 tojás sárgája
5 dl tej
120 g cukor
40 g liszt
1 rúd vanília
35 dkg étcsokoládé
2 dl tejszín
a mázhoz:
5-5 dkg tej és fehér vagy rózsaszín csokoládé

Először a tésztát készítjük el. A tejet és a vizet a cukorral és a sóval egy lábosba öntjük és belekockázzuk a vajat. Felmelegítjük, majd amikor már a vaj elolvadt, fokozatosan hozzákeverjük a lisztet. Egy percig kevergetjük, hogy a tészta egy gombóccá álljon össze. Áttesszük egy nagy tálba és a tojásokat egyenként hozzáadjuk.Fakanállal vagy robotgéppel keverjük bele. Nagyon kell rá vigyázni, hogy csaj akkor adjuk hozzá a következő tojást, ha előző már jól elkeveredett. Lefedjük és egy órára félretesszük pihenni.

Amíg pihen a tészta elkészítjük a tölteléket. A tejet, a cukor felét, a vanília kikapart magját és a rudat is egy lábosba öntjük és összemelegítjük. A tojások sárgáját egy másik tálban fehéredésig keverjük a cukor másik felével és hozzáadjuk a lisztet. Ha tej már elég meleg, kivesszük a vaníliarudat és vékony sugárban a tojásos masszához keverjük úgy, hogy közben folyamatosan keverjük. Visszaöntjük a lábosba és a tűzhelyen folyamatosan keverve besűrítjük. A felét egy másik tálba öntjük és még melegen hozzáadjuk a csokoládét és addig keverjük, amíg elolvad benne a csokoládé. Így lesz egy adag csokis és egy adag vaníliás krémünk. A krémet hűtőben kihűtjük, közben pedig néha átkeverjük, hogy ne bőrösödjön meg a teteje. 
Ha kihűlt, a hideg tejszínt habfixálóval kemény habbá verjük és a felét a csokishoz, a másik felét pedig a vaníliás krémhez keverjük. Visszatesszük a hűtőbe és hidegen tartjuk.

A fánkokhoz a tésztát nyomózsákba töltjük és 1 cm széles 14 cm hosszú kis rudakat nyomunk ki egy sütőpapíros tepsire. Hagyjunk közte helyet, mert sütés közben megnőnek. 
190 C-os előmelegített sütőbe toljuk és 10 percig sütjük. Ezután lejjebb vesszük a hőfokot 130 C-ra és még tíz percig sütjük. Nagyon fontos hogy ezt betartsuk, mert különben a tészta összeesik. Én légkeveréses sütőben sütöttem. Sülés közben ellenőrizzük a tésztát, mert minden sütő más lehet. 
Kivesszük a fánkokat a sütőből és hagyjuk kihűlni. Ha kihűltek, kettévágjuk és megtöltjük a krémekkel. 
A tetejére csokit olvasztunk, amihez egy pici olajat csorgatunk. Megkenjük az olvasztott csokival és hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. Már fogyaszthatjuk is.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések