Aviator


Azon gondolkodtam létezik –e vajon olyan ember ebben az országban, aki gyermekkorában vagy akár felnőtt fejjel is, de ne szeretné a pilótakekszet?  Ha ezek közé tartozol, akkor itt most fejezd is be az olvasást! :) Ha viszont te is pilóta rajongó vagy, íme az otthon elkészíthető verzió, ami bár nem az én találmányom (ezúton is, hálás köszönet az alapreceptért Dolce Vita-nak) de nem hagyhattam ki, hogy megosszam veletek is a titkot. Jó szárnyalást mindenkinek hozzá!

Pilóta keksz

Hozzávalók:
20 dkg liszt
10 dkg kukoricaliszt
10 dkg porcukor
20 dkg vaj
2 evőkanál kakaópor
Krém:
5 dkg étcsokoládé
12 dkg mogyorókrém
5 dkg vaj
1 dl tejszín

A kétféle lisztet keverjük össze a porckorral és a vajjal, majd gyúrjuk össze. Osszuk kétfelé és az egyik felébe gyúrjuk bele a kakaóport. Tegyük a hűtőbe és pihentessük 20 percet.
Ezután készítsük el a tölteléket. Olvasszuk meg a vajat és csokit (én mikróban csináltam alacsony fokozaton és közben mindig megkevertem). Ha kihűlt adjuk hozzá  a mogyorókrémet és a habbá vert tejszínt. Ezt is tegyük a hűtőbe legalább egy fél órára.
A tésztát vegyük ki a hűtőből és nyújtsuk ki 7-8 mm vékonyra és szaggassuk ki. 180 C-os előmelegített sütőben 9-10 perc alatt süssük készre. A krémet tegyük nyomózsákba és töltsük meg vele a kihűlt kekszeket.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések